A mostani, nagyobb lélegzetvételű cikkemet egy olvasói levél ihlette. Arra gondoltam, hogy egy GYIK formájában megválaszolom a kérdéseit, valamint kibővítem az egészet egy 13+1 -es listára, hogy a tematikailag hasonló felmerülő problémákra is megtaláljátok a választ. Kommentálni, szívecskézni, boldogfejecskézni, megosztogatni, megmindenezni ezúttal is ér 🙂
1. A diétától veszíthetek izmot?
Igen, de egy jelentéktelen mennyiség elvesztése kiküszöbölhetetlen. Látható, szembeötlő izomveszteség azonban nem törvényszerű. Ezt úgy tudjuk elkerülni, hogy egy fokozatosan felépített diétát alkalmazunk, és a kalória (zömmel szénhidrátból, zsírból adódó kalória) csökkentése kezdetben nem drasztikus. Ha egyik napról a másikra levesszük a mennyiséget felére, harmadára, tuti ledaráljuk az izmainkat. Az eszetlen kardió szintén vezethet izomlebontáshoz. Mindennap másfél óra< nagyon intenzív kardió diéta mellett tuti romboló hatású lesz.
2. Mennyi az ideális mennyiségű kardió?
Az ideális meghatározásához jó edző, vagy jó önismeret szükséges. Ha eleve sportos vagy, és fogyni szeretnél, lehet, hogy többet kell kardióznod, hiszen a szervezeted hozzá van szokva a nagyobb igénybevételhez, főleg, ha eleve meg sem kottyan neked 40 perc futás. Kezdőknél és/vagy nagyobb súlyfelesleggel küzdők esetében kisebb intenzitású, heti 3×30 perces kardió is megteheti a hatását diéta mellett. Sőt, ha nem edzettségi szintet nézünk, akkor az anyagcserénk alapján elmondható, hogy vannak olyan szerencsések, akik nulla kardióval és pusztán csak diétával is képesek fogyni. Viszont ez fordítva, tehát nulla diéta és végtelen mennyiségű kardió, sajnos nem működik. Általános válaszként azt mondanám, hogy ha nem tudod, merre indulj, heti 4×45 perc erőltetett gyaloglás emelkedőn vagy mérsékelt kocogás senkinek nem fog megártani, de lehet, hogy a kilókat elindítja.
3. Hogyan tudok hasról/combról/popsiról fogyni?
Sehogy. A tested nem tudja, hogy mely testrészeden felhalmozódott zsírmennyiség zavar téged a legjobban. Az, hogy honnan fogysz először, ugyanolyan genetika, mint az, hogy hova hízol leginkább. És sajnos mindig a legkritikusabb részek pucolódnak le utoljára, nőknél ráadásul a mellméret csökkenésével kell legelőször számolni.
Viszont fontos, hogy tudd: lehet, hogy te azt hiszed, hogy „csak a popsimon van három kg”, de a valóság az, hogy van az mindenhol. Kitartónak kell lenni és megindul majd minden zsírraktár.
4. Lehet izmosodni és fogyni egyszerre?
Hivatalosan nem, gyakorlatilag igen. Ha félretesszük az illegális szerek használatát, akkor két esetben tud a kettő együtt megtörténni. Az egyik, ha most vágsz bele életedben először a testépítésbe. Nulla tapasztalatod van, de elkezdesz súlyzós edzéseket végezni, tisztán kajálni, esetleg még kardiózni is. Az új ingerek hatására formálódnak majd az izmaid, a növekedett igénybevétel eredményeképpen pedig valamennyi zsírt veszíteni fogsz. A második opcióban pedig olyan tápanyagbevitelt kell megcélozni, ami a diétás mennyiség és a tömegnövelő mennyiség között mozog, így kicsit hosszabb távon (pl. 3 hónap helyett fél év) de ugyanaz az eredmény fog jelentkezni, drasztikus megoldások nélkül.
5. Milyen súlyokkal tudok izmot építeni és milyen súlyokkal kell szálkásítani?
Bármilyen eredményt csak akkor tudsz elérni, ha a komfortzónán kívül mozogsz. Amikor a koncentrált farizomgépen kedélyesen csevegve, vagy 2 kg-s súlyzókat lóbálva látok lányokat a teremben, akkor tudom, hogy 2 év múlva is ugyanígy fognak kinézni, és a fittségi állapotuk sem változik majd. Sőt, azok a fiúk sem lesznek izmosabbak, akik irreális súlyokkal nyomnak fekve szabálytalanul 3 ismétlést és várják a csodát. Akár tömeget növelünk, akár fogyni/szálkásítani szeretnénk, a szabály, hogy akkora súlyt használj, amivel még szabályos ismétléseket tudsz csinálni, de nem érzed könnyűnek. És mindamellett törekedsz arra, hogy időszakosan emeld a súlyt, mert az izom – főleg az elején – nagyon könnyen adaptálódik.
6. A zsírégetők segítenek a fogyásban?
Precíz diéta és edzés mellett igen, helyettük nem. Sőt, ha az előbbi kettő megvan, akkor sem mindegy, hogy milyen terméket, milyen adagban, és a szálkásítás mely szakaszában használunk. Néhány példa: L-carnitint csak kardió előtt érdemes, így fejti ki a hatását; több, mint 10 kg súlyfelesleg mellett lipotróp zsírégetőt válasszunk; az utolsó 5 kg ledobásában pedig a stimulánsok segíthetnek (ha bírjuk őket).
7. Heti egy csalónap belefér?
A klasszikus értelemben vett csalónap, amikor azt ehetünk diéta alatt egy nap egy étkezés erejéig, amit csak megkívánunk, nem fér bele, ha csak nem vagyunk nagy makro-szakértők vagy táplálkozástani specialisták, esetleg testépítő guruk. Az viszont, hogy iktatunk be magasabb szénhidráttartalmú napo(ka)t, még jót is tehet, főleg a végén, amikor már nagyon ragaszkodik a zsír a kis testünkhöz.
8. Hogyan kell edzenem, ha nem akarok túl izmos lenni?
Nem lehet senki sem véletlenül túl izmos. Ahhoz, hogy akkora izmokat növesszünk, ami a hétköznapi szemlélő számára már ne legyen esztétikus, hosszú évek kitartó munkája kell, mind a teremben, mind a konyhában, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ha valaki tökéletesen edz 10 éven keresztül is akár, akkor sem lesz túl izmos tiltott szerek használata nélkül.
Ez a téma egyébként a nőket érdekli leginkább, de nyugalom lányok, a genetikai korlátaink egyszerűen nem engedik, hogy férfias méretű izmokat építsünk „véletlenül.” Szóval nem kell félni sem a nagy súlyoktól, sem a táplálékkiegészítőktől, sem a kalóriadúsabb étrendtől.
9. Hány gramm fehérjére és hány gramm szénhidrátra van szükségem?
Céltól, testalkattól és nemtől függően mások az arányok, ezért, hogy a választ mindenki a magáénak érezhesse, azt mondanám, hogy fogyni vágyó nők 2 g ch/tskg és 1,5-2 g fehérje, férfiaknál fehérje 2g szintén, ch viszont 3-ról induljon kb. Tömegelésnél a fehérjét nem kell emelni egyik nemnél sem, de nőknél 3 g ch/tskg működhet, férfiaknál pedig általában 4-5 g a jó arány. Ezekkel érdemes indulni, és annak függvényében növelni illetve csökkenteni, miként reagál a testünk.
10. Nőként használhatok-e táplálékkiegészítőket?
Igen. Sok cég, kihasználva azt, hogy a táplálékkiegészítők férfias eszközként élnek a köztudatban, kitaláltak női termékvonalakat meg női kiegészítőket, de senkit ne tévesszen meg a rózsaszín csomagolás. Semmi baj nem lesz, ha egy fekete zacsis fehérjét vesz egy nő, és a férfiak is használhatnak zsírégetőt. Van viszont egy termékvonal, a tesztoszteronszint optimalizáló készítmények csoportja, ezeket ne nagyon használják nők. No nem azért, mert bármi mellékhatással számolhatnának, hiszen ezek növényi kivonatok és nem hormonok, de a női tesztoszterontermelésen nem fognak optimalizálni semmit, így kb. csak pénzkidobás lenne egy tribulust megvenni például.
11. Tudok izmot építeni súlyzós edzések nélkül?
Igen, de harmonikus izomzatot nem. Ha már valaki olyan szinten űz egy sportot, hogy annak látható jelei lesznek a testén, akkor is elmondható, hogy csak az adott sporthoz leginkább szükséges izmok fejlődnek látványosan, a többi pedig elmarad. Egy kerékpárosnak a vádlija a legszembetűnőbb, a teniszes csajoknak a combja, válla nagyon fejlett, a tornászoknál az egész vállöv szokott nagyon brutális lenni… Viszont azt, hogy valaki csak attól majd izmos lesz, hogy fut vagy focizik, el lehet felejteni.
12. Ha a fő sportom kapcsán sokat futok, akkor kell kiegészítésnek kardiózni a fogyás/szálkásítás érdekében?
Igen. A mozgásinger-adaptáció azt jelenti, hogy a testünk egy adott mozgásformához tökéletesen hozzá tud szokni, hiszen a túlélésre vagyunk programozva. Így, ha valaki rendszeresen fut, mert ez a fő sportja, ez a hobbija, és szeretne leadni pár kilót, akkor nem elég mellette a diéta, hanem még több futás kell, vagy más edzésprogram, más jellegű kardió, másfajta terhelés. Egy biztos, ugyanazzal a beidegződött edzésmódszerrel, diéta ellenére sem fogsz sikereket elérni.
13. Mi a legjobb zsírégető mozgásforma?
Mindannyiunk szervezete más és más, ezért nem nagyon lehet kinevezni legjobbat. Viszont hogy ne egy „nesze semmi, fogd meg jól” típusú választ adjak, legpraktikusabb van, ez pedig az intervall edzés. Azért nagyon jó, mert rövid idő alatt lehet vele nagyon sok kalóriát elégetni, és nem nagyon van olyan ember, akinél ez ne működne.
Akár 20 perc intervall hatékonyabb tud lenni, mint egy hosszabb, de monoton futás. Futópadra vetítve lehet benne sima gyors gyaloglás, kocogás, emelkedőn erőltetett menet, sprint, ismét gyaloglás… Főleg egy diéta végén lehet nagyon jó. Hátránya, hogy egy rosszabb napodon biztos, hogy szívesebben futkároznál egyenletes tempóban, vagy nyomatnád a taposógépet, mert az intervallhoz kell kraft bőven, valamint egy edzetlen ember sem fog rajongani érte.
+1 Szerintem elég izmos a hasam/combom/vádlim… kell rá külön edzeni?
Kell. Nem elég izmos. Lehet, hogy azt hiszed, hogy nagyon brutálmetál a hasad, és ezért kihagyod az edzését. Még az is lehet, hogy a kockáid is látszanak. Edzel minden mást, mert neked elég izmos a hasad, aztán idővel észreveszed, hogy fáj a derekad, vagy rossz a tartásod, esetleg kitüremkedik az amúgy lapos, kockás poci. Vagy – ez focista betegség – azt mondod, neked nem kell lábra edzeni, mert az kap eleget foci közben. Azok az izommunkák, amiket egyéb sportok során végzel, nem fognak felmenteni a súlyzós edzés alól. Ha kihagysz, vagy elhanyagolsz egy erősségednek tartott izomcsoportot lustaságból, vagy valósnak vélt okok miatt, hidd el, több fiziológiai kárt okozol vele, mint amennyit ér a megspórolt időd.